2022. február 24-e reggelén egy másik világra ébredtünk. A régi nyugatnak bealkonyult, ami egy új világnak a kezdete is egyben. Egy nagy korszak vége egybeesik az amerikai nagyhatalmi befolyás kétségbeesett megtartásával és a wokeness-őrület szétterjedésével. Zajlik ez már egy jó ideje, de most végérvényesen beköszöntött. Innentől kezdve semmi, de semmi nem lesz már olyan, mint azelőtt. Csütörtökön hajnalban megtörtént az, amit senki sem várt: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Bár a nyugat riadt kommunikációja hetek óta figyelmeztet a várható offenzívára, a hazai hangok ezt elképzelhetetlennek tartották, aztán most mégis megtörtént.

Keserves és kétségbeejtő tapasztalások óráit éljük. Miközben mindenki azzal nyugtatgatja magát, hogy ilyesmi nem történhet meg, a háború most mégis ránk nyitotta rettenetes ajtaját. Habár egy jó darabig nagyon hangosan, nagyon nagy hangon hirdették kormányoldalon, hogy ennek semmi esélye sincs, s aki háborút vizionál, annak elment a józan esze. S talán jogosan is tették, hiszen kinek hiányzik egy újabb világégés?

Már késő…

Putyinnak nem volt más választása., ezért be kellett csapnia mindenkit, akit magához rendelt. Talán ő maga is hitt az utolsó pillanatig abban, hátha elkerülhető ez a rettenet. Ehelyett azon rugózott a média ostobább fele, hogy lehet-e olyan hosszú asztálnál tárgyalni... Aztán megindult a mémesítése, hadd röhögjön és gúnyolódjon rajta az európai proli. Mást, ezen kívül, úgy sem tudnak már.

A kijózanodás napjai következnek. A roppant fájdalmas kijózanodásé. A miniszterelnök péntek hajnali, a NATO-csúcs utáni bejelentkezése, ahol arca megtört volt és kékes-zöld színben játszott, beszédesebb volt minden vészforgatókönyvnél. A helyzet kicsúszott az értelmes és kezelhető kontroll alól, már bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Két világ ütközik most össze: az új wokeness nyugat és az autoriter kelet. Mindkettőnek lenne helye ebben a korszellemben, de a nyugat most fel akar falni mindent.

A legkorrektebb döntés mégis az lenne, ha a mostani, kiélezett helyzetben a kampányt leállítanák és a választást is elhalasztanák. Mert a mondatoknak, a kiejtett szavaknak sokszor súlyosabb következményei lehetnek, mintsem azt gondolnánk. A meggondolatlan, indulatos mondások ideje lejárt, s aki ezt nem érti meg, annak semmi keresnivalója nincs a közéletben. Hátra kell lépni legalább kettőt, és arra fókuszálni, hogy a humanitárius katasztrófával fenyegető ukrán menekültáradatot megfelelő módon tudja kezelni a hazai politikai elit. S elő kell segíteni minden eszközzel, hogy a szembenálló felek - a frontális harcok mihamarabbi leállításával – tárgyalóasztalhoz üljenek és békét kössenek azonnal!

Nagyjából ezer kilométerrel arrébb halált hozó „ólom-fecskék” röpködnek szerteszét, s a lakosság iszonyatos rettegésben él. Bele sem merek gondolni abba, hogy ilyen állapot itt is, az én hazámban is bekövetkezhet. Inkább szerelmem utolsó csókjára gondolok, bízva abban, hogy íze kiárad és békévé oldja ezt a beteg, háborgó világot…