Juhász doktor rátarti, narcisztikus ember volt, hisz a kerület egyik legismertebb körzeti orvosai közé sorolták egykoron. Nem is lehetett csak úgy megszólítani, doktor uramozni kellett minden élethelyzetben, s elvárta, hogy előre köszönjenek neki. Ahogyan nagyon sok szakmában, éppen úgy van jelen az egészségügyben az altruista önfeláldozó, mint az önérzetes, hatalmaskodó osztályvezető, de ő, a természeténél fogva, csak és kizárólag, az utóbbi lehetett. Felesége, Aranka, egykori szülészbába és mindenki jótevője, viszont abból az áldozattípusból lett gyúrva, akit leginkább Szent Teréz extázisában lehetett tetten érni.

Nem volt ezzel az ég egy adta világon semmi baj, még akkor sem, amikor Juhász doktor perforált vakbélgyulladással került a városi korház műtőasztalára. Akkor a műtőssegéd, aki az altatáshoz készülődött éppen, meg is kérdezte, hogyan szólíthatják betegüket. Természetesen az adekvát válasz nem maradhatott el: - Szólítsanak nyugodtan, doktor úrnak!

A doktor szerette magát túlhajszolni, mintha ez valamiféle felmentés lett volna az élet minden más területe alól, melyre, persze, ott volt Aranka. Rendszerint evéssel indította a hazaérkezést követő negyedórát, majd végignyúlt fekhelyén, csak úgy ruhástól, és nekilátott telefonozni. A telefon úgy szervesült a markához, mint a héj a borsóra. A tévében éppen zajló műsort, mely Aranka kedvenc műsora lehetett volna, gyorsan leszólta, majd elkapcsolta valami focimeccsre. Kedves szó csak ritkán hagyta el a száját, az is akkor, ha valami hátsó szándék vagy érdek fűzte hozzá. Többnyire a degradálás fröccsent ki belőle, mindarra, ami kívül esett az ő szegényes komfortzónáján. Majd egyszer csak hátraszegett nyakkal elszunnyadt a kanapén. Ez a hátraszegett nyak volt az ő elalvási védjegye – no, meg a hortyogás. 

Ha ráunt a meccsbámulásra, átváltott a telefonnyomkodásra, mert abban tudott csak igazán feloldódni és a szűnni nem akaró ingerültségét levezetni. Ebben legalább olyan kimagasló teljesítményt bírt nyújtani, mint a gyógyításnak tűnő tevékenységben, amit, ha tehetett, mindig másra lőcsölt – mi tagadás, jobban szeretett ő a pacientúra körül legyeskedni, még ha a paraszolvencia ma már nem éppen komilfó foglalatosság.

Az intézménybe, ahol osztályos orvosként dolgozott, magas rangú önkormányzati képviselők segítségével került, akik jó ötletnek gondolták, hogy személyében majd gondos gazdája lesz a területnek. A beosztottak azonban, kénytelen-kelletlen elviselték valahogyan. Nagy részük, kik átláttak a szitáján, tudták, hogy velejéig romlott, miközben abban a kényszerképzetben van, hogy jó. Sőt, minél romlottabb, annál biztosabban és kérlelhetetlenül hirdette önnön jóságát. Emiatt elég magas volt a fluktuáció, de akik egzisztenciális okokból mégis maradtak, azokat bizonyosan láthatatlanná tette. Addig értéktelenítette és hibáztatta maga körül ezeket az embereket, amíg teljesen súlytalanok és jelentéktelenek nem lettek, megfosztva őket minden emberi minőségüktől. Az a néhány alkalmazott pedig, akikhez már csak a pőre érdekek fűzték, hozzáromlottak, ki-ki, a maga gyarlósága mentén.

Történt egy napon, hogy a háromhetes telefonjának kijelzője váratlanul elsötétült és csak a töltés-ikon világított, amúgy semmire sem reagált. A doktor urat hirtelen elfutotta a pulykaméreg, majd kisvártatva kétségbeesett. Legelső dolga volt Arankát számon kérni, és megvádolni telefonja tönkretételével. Ha lett volna a falon egy nagycsövű mordály, simán leakasztotta volna, hogy az övébe dugja. Akkor úgy tűnt, ez az ember készen áll akár ölni is. De inkább faképnél hagyta Arankát, s elindult az egyik ismerőséhez tanácsot kérni.

A haverja, akihez igyekezett, nagy szakértője volt a drága telefonoknak. Ő ajánlotta neki azt a prémiumszolgáltatást, mellyel egy telefonhívás lebonyolításával, házhoz rendelheti a futárt a telefon szervizbe szállítása érdekében. 

Néhány nap várakozás után, szintén futár hozta a frissen javított készüléket. A doktor még soha ennyire nem örült így, mint a telefon átvételét követő percekben. A korai öröm azonban, néhány órás telefonforgatás és hívás lebonyolítása után, alábbhagyott, ugyanis a telefon megint elsötétült és nem reagált a parancsokra. A doktor arca ekkor felpuffadt és lángvörösre festette az idegroham, a haja, mely a rackajuhok kócos prémjére hasonlított leginkább, egészen széttöredezett. Mivel ismerte a közeli Narcisz-Gsm Kft-t, hirtelen felindulásból fel is kereste a helyet, hátha tudják orvosolni ezt az abszurd helyzetet.

A kis begyűjtő-pontként funkcionáló üzlet átvette a készüléket és továbbította annak a cégnek, ahol korábban is javították.

Ismételten eltelt néhány nap, és a várakozással teli napok igencsak megtépázták a doktor ingatag kedélyállapotát, hogy ne mondjam, a betegség fizikai jelei kezdtek megjelenni ezen a groteszk figurán. Az ötödik napon SMS érkezett a javítás idejére kapott kölcsöntelefonra, melynek értelmében szeretettel várják a javított készülékéért.   

Amikor átvette a boltban a telefont és meglátta a mellékelt „hibátlan” jegyzőkönyvet, szemei kiguvadtak, és a szíve környékén érzett szorítások közepette, tántorogni kezdett. Leültették egy asztalhoz. Azzal próbálták vigasztalni, hogy a legutóbbi javítás során szoftver cserét végeztek, és a hibát feltehetőleg egy másik telepített program okozhatja…

Juhász doktor hiába vágott földhöz néhány tányért otthon, hiába gorombáskodott még többet Arankával, mindenért őt téve felelőssé, a mobiltelefonja az istenért sem akart működni. A talmi haverok végeláthatatlan feltárcsázásában kulminálódó pótcselekvések végleg elmaradoztak, aminek következtében a teljes összeomlás rémképe rajzolódott ki előtte. Fogta magát, és az idegességtől tajtékozva elrongyolt ismét a Narcisz-Gsm Kft-hez, ahol már járt ez ügyben. Az üzletbe érve őrjöngve adta elő, hogy a telefonja már többször volt szervizben, de nem javították meg, mert a hiba továbbra is fennáll és ilyen katasztrofális ügyintézéssel még életében nem találkozott!

Szegény leányzó egészen a Covid-plexi mögé húzódott rémületében, aminek végül a tagbaszakadt üzletvezető vetett véget, aki a törékeny shopalkalmazott segítségére kelt. Kertelés nélkül, nyomdafestéket nem tűrő hangon tessékelte ki a kötekedő doktort: - Takarodj az üzletből és a környéken se lássalak meg, mert a beledet tépem ki, te senkiházi! – üvöltötte a vastagnyakú üzletember, ahogy a torkán kifért.    

A város, a doktor belvárosi zsibongása, mely most egyszerre vált rideggé és idegenné, s ami elemi erővel köpte ki magából, egészen összezavarta, s a végső elkeseredésében, nem látva más kiutat, az italosüvegek után nyúlt.

A körülötte élők és a tágabb környezete is sejtette már egy ideje, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Juhász doktor alapjáraton nem volt rendben. Meg lett szomorítva és a keserűség párolgott ki belőle. Szorongott és szenvedett a bőrében, legfőképpen attól, hogy egyszer eljön a nap, amikor egyedül kell maradnia önmagával, és az végképp elviselhetetlen lesz. Az ebből fakadó agresszióját pedig rávezette a környezetére… Ez a félelmetesen destruktív erő, mely most először hullott vissza reá, miután a dolgok nem úgy mentek, ahogy kénye-kedve diktálta, s amelyhez nem igazán volt hozzászokva, azon felül még a bal karja is felettébb zsibbadni kezdett…

A szomszéd elmondása alapján próbálták rekonstruálni a történeteket, aki hangos zörgéseket halott kiszűrődni előző este a lakásából. S ami bizonyos, hogy a telefonja hangosan koppant a padlón, a kijelzője azonnal zavarossá vált. Ezután már csak mozdulatlanul feküdt a doktor rendetlen, összegyűrt fekhelyén, a keze ügyében üres borospalackok hevertek szerteszét.

A kiérkező mentősök, akik közelebbről is ismerhették, csak rázták a fejüket, szemükben avval az egyetértő rezignáltsággal, amely arról tanúskodott, hogy sok dologban bizony a karma dönt végül…

A halottkém diagnózisa alapján szívroham végzett vele, de nem szenvedett sokat.