A háború kirobbanásával a szent őrültek ideje lejárt, s nem maradt más hátra, mint a sasszé és lavír. Beköszöntött hát a pávatáncok ideje. Mindenki járja a sajátját. Helyezkedik, fészkelődik – a maga vélt vagy valós politikai érdekei mentén. Ezen a tengelyen szakad ketté a közvélemény két szélsőséges narratívára, a sötét oroszokra és a hófehér ukránokra. Mintha csak orosz propaganda létezne, ukrán meg nem, és ez rendkívül hamis látásmód. A hírgyárak erre tesznek rá egy jókora lapáttal a manipulált híreikkel, melyek az indulatokat a végletekig hergelik, s ebben a két ellenérdekelt médiatérfél működésében nincs is különbség. Dezinformációs háború is zajlik, a valóságos megszállással párhuzamosan. Albert Camus mondatai aktuálisabbak, mint valaha: „Ott, ahol senki nem tudja már megmondani, mi fehér, mi fekete, kihuny a fény, és önkéntes rabsággá válik a szabadság”.

Azonban a két tábor értékrendje között lényeges különbségek vannak. Az, hogy ki melyiket vallja magáénak, az látszólag egyéni döntés kérdése. Azért csak látszólag, mert sokan nem is tudják, hogy mekkora fokú befolyásoltság alatt állnak folyamatosan, ami bezárja őket önnön elfogultságukba. Ezért valójában nem az embereket kellene összehasonlítani, hanem azokat az egymással szemben álló ideológiákat, és azok esetleges megvalósulásának következményeit. A helyzet végül is viszonylag egyszerű: nincs új a nap alatt. A történelmet újraismételtetik velünk, és ha valakinek nem rövid az emlékezete, nagyon nem is lehet becsapni…

Magyarország további nyugati orientációja elkerülhetetlen, még akkor is, ha ennek a posztmodern nyugatnak a meglehetősen túltolt wokeness világa időnként elviselhetetlen. Nagy kérdés, hogy Európa mennyire lesz képes függetlenedni az Amerikából irányított háttérhatalmi befolyástól, miközben önálló és közös gazdaságpolitikát folytat a tagországok szerves bevonásával. A Szent István-i hagyományok arra predesztinálják a magyar nemzet alapvető identitását, hogy elsősorban európai, és nem utolsósorban keresztyén maradjon. Nem pedig pravoszláv, még kevésbé a keleti autoriter rendszerekben hívő. Rettenetesen nehéz ezt fenntartani egy olyan - évek óta zajló - rendszerben, amely pont ennek az ellenkezőjét ülteti el a fejekben. Ahogyan a Kádár-rendszer nagy tömegek számára az élhető, ma már visszasírandó világok legjobbikát nyújtotta, a szovjet megszállás terhével is! -, úgy jelent Putyin világa akceptálható alternatívát a feslett nyugat genderőrületével szemben.

Mindezek ellenére a neoliberális konszenzus megdönthetetlen. Ennek értelmében nincs konfliktus gazdasági kérdésekben a szemben álló felek között, s ez az, ami összeköti az oldalakat. Abban a vonatkozásban azért különböznek, hogy az egyik a saját oligarcháinak kedvez, míg a másik a nemzetközi korporációkat irányító korrupt oligarcháknak, és a módszerek sok tekintetben ugyanazok. Ezért lett minden vonalra ráeresztve az őrjöngő kultúrharc és identitáspolitika, amivel ezt a konszenzust el lehet takarni – melyek leginkább harsány cirkuszokban és kreált ügyekben jelennek meg. S aki ez ellen felemeli a szavát, azt könyörtelenül elszigetelik, végül kivonják a képletből. 

Már majdnem úgy volt, hogy MZP fog itt a parlament előtt triumfálni, de az önkontrollját vesztett küldetéstudat, a zavarosan riasztó kommunikáció és a háborús hergelés felülírta mindezt. Látványosan süllyed már az összefogás hajója, mert a bizalom napról napra elfogyott körülöttük. Az emberek többsége béke- és biztonságpárti és tudja nagyon jól, hogy Putyin eszközeiben csak másodhegedűs lehet a nyugati megfelelői mellett. Azon kívül, mit lehet várni egy ilyen szélsőséges és neoliberális gondolkodású koalíciótól? Nagyjából semmit. Ellenben minden potenciál megvan bennük, hogy – a nyugati érdekek elvtelen kiszolgálása mellett - az országot a káoszba taszítsák.

Az emberek nagy része téved, nagyot és sokat hibázik. És akkor mai van? Mert mégiscsak emberek vagyunk. De van egy utunk, amin végig kell menni és egyek vagyunk azzal a felelőtlen, khaki pólós ripaccsal. Mindannyian színészek vagyunk. Mindannyian Zelenszkij vagyunk. Csak más szerepet játszunk. De meg kell próbálni a legjobbat kihozni ebből a szerepből. És semmiképpen nem szabad mindenben meghajolni az új kor előtt! Talán akkor elhalasztódik kicsit még a történelem vége…