Midőn ezt a cikket írom, odakint lassú napsütésbe süpped már a délután, míg másutt nagyban készülődnek az idei, Madách-térről induló és a Tabánban végződő Pride-felvonulásra. Eközben magukat patriótának nevező, valójában a társadalom maroknyi törmeléke, hivatalosan bejelentett ellendemonstrációkon ostobaságokat és kirekesztő rigmusokat skandálnak. A tudósítások és helyszíni beszámolók szerint, soha ennyien még nem gyűltek össze ezen a rendezvényen, ahol a biztonságról a szervezők és a rendőrség nagyfokú készültsége gondoskodik.

Ahogy ilyenkor az már lenni szokott, a sajtó mindenre elszánt siserehada árgus szemekkel vizslatja a vonulókat és az ellentüntetők maroknyi gyülekezetét, vajon hol, melyik oldalon történik provokáció, vagy csak olyan megnyilvánulás, amit a másik oldal orra alá lehet dörgölni a másnapi, kolumnás flekkekben.  

Ezekben a nehéz, a pandémiából épp csak kilábaló időkben, amikor a kormány galád aknamunkája ismét felkorbácsolta az identitáspolitikát, az LMBTQ emberek egyre népesebb táborát pécézve ki hergelési pontként, amelynek mentén kettétörik a valóságot.

A mérhetetlen mennyiségű pénz, a teljhatalmú pozíciók és a hatalmi téboly már láttatja romboló hatását. Sajnálom és mélységesen szégyellem, hogy ilyen befelé kunkorodó lelkű emberek lettek ennek a jobb sorsra érdemes országnak a vezetői. Viszont az a jó hírem van, hogy ha Trump bele tudott bukni a végletekig hergelt identitáspolitikába, úgy ez a garnitúra is bele tud - leghamarabb a jövő év tavaszán.

Bármily hihetetlen is, a változás már javában zajlik, s a tempója igen gyors, és már nem lehet visszarégiesülni. Hiába maszkírozzak át magukat letűnt rendszerek stílusában, hiába vágnak hozzá ájtatos képet, gyorsan lehull az álarc, mert mögötte hatalommegtartást szolgáló, korrupt és aljas eszközök sejlenek fel.

Jó néhány évvel ezelőtt volt szerencsém pedagógusként is dolgozni egy szakközépiskolában. Tapasztalataim alapján, alapvető és visszatérő probléma volt sokaknál önmaguk elfogadása. Az egyik diák túlsúllyal, a másik a származásával, a harmadik fura különcségével, és igen, többen a másságukkal és annak elfogadásával küzdöttek.

Mert tényleg úgy van az, hogy legnagyobb probléma az életben mindig az önmagunkkal vívott csata, ezen belül is önmagunk elfogadása és elfogadtatása a környezettel. Ha nincs meg a kellő edukáció és a korai felvilágosítás mellett a támogató közeg, könnyedén okoz életre szóló szorongást és életidegen cselekedeteket ezeknek a fel nem oldása. Épp ezt konzerválja a kormány, miközben ugyanabból a mérgező receptből főz. Szentté avatja a gyermekvédelem ügyet, és hozzárendeli hergelési potenciálkent a meleg lobbi felvilágosító, elfogadásra nevelő tevékenységét. Vagyis egy kreált ügyön keresztül a társadalom nagyobbik részét ráuszítja az LMBTQ emberekre és ebbe a csapdába a komplett ellenzéket besétáltja.

Elképesztően felemelő volt hallgatni a Tabánban felszólalók megható szavai mellett, a velük szimpatizáló politikusok toleranciát hirdető, az új világra, a Vízöntő-korra nyitott beszédeit. A felhangot természetesen a júniusban elfogadott homofóbtörvény adta meg. Karácsony Gergely élete legprofánabb, de annál nagyszerűbb szónoklatában védelmébe vette a kormányzati gyűlöletpolitika kereszttűzébe állított közösséget, bizonyítva ezzel, hogy nem csak méltó vezetője egy nagyvárosnak, hanem, akár egy egész országnak is lehet.

Hálás köszönet érte, Karácsony úr!