Itt az év eleje, és bő három hónap múltán választások lesznek Magyarországon, s most feszülten várja mindenki, mi fog történni.

A józan ész ellenében biztosan nyerésre álló kormányzat ténykedése alatt pontosan olyan érzése támad az embernek, mint abban a szakállas székely viccben, ahol a két góbé színházba látogat és a második felvonás közepén az egyikre rájön a hasmars. Nagy nehezen végigvergődik a soron, némelyeket felállítva közben, majd kiérve elkezd kétségbeesetten szaladgálni a homályos folyosókon, de nem leli a mellékhelyiséget. Végül egy egészen keskeny ajtón benyit, ahol meglát egy nagy vázát a sarokban. Az öreg székely nem bírja tovább, rákucorodik és elvégzi a dolgát. Ezután visszamegy a nézőtérre, ahol ismét nagy nehezen vergődik vissza, némelyeket felállítva közben, majd lehuppan a helyére, s kérdi a komáját: - No, mi történt, míg odavoltam? – Te, komám, ez egyre érdekesebb! Épp elvonultak a színészek az egyik sarokba, amikor váratlanul bejöttél és belecsináltál a vázába. S most feszülten várjuk, mi fog történni…

Pontosan ugyanez zajlik kis hazánkban, immáron évek óta, ahol a maradék tisztánlátásukat megőrzők egyre népesebb tábora, akik felettébb dühösek, s már ökölbe szorult kézzel várják, hogy a mi szeretve tisztelt kormányunk, mikor és hol fog belecsinálni az ország vázájába.

Már akkor jókorát csináltak a vázába, amikor a legelvetemültebb médiapribékek – neveket mentálhigiénés okokból nem írok le – jól fizetett munkájával, lerángatták a közbeszédet a hideg polgárháború, végletekig polarizált pokoli bugyraiba. Ma már nincs olyan „jobboldali” poszt, cikk vagy műsor, ahol a stúdióban összegyűlt keretlegények, a számukra ellenségként kijelölt emberekről, ne gyűlölettől sistergő fejjel, mérhetetlen cinizmussal, megalázóan, a lehető leglealacsonyítóbban beszéljenek. Csak miközben feszülten várjuk a nemváltó óvodások vagy az ürgebőrbe varrt békaemberek támadásait, addig erre végzetesen rámegy az egész ország.

Újabb darabkák kerülnek a vázánkba, amikor kormány, a legpompásabb szocialista és kommunista időket megszégyenítő,  szavazatvásárló pénzszórásokkal igyekszik az erőskezű vezető mintapéldáját felmutatni (kivéve járványkezelés), amelyre persze minden eszköze megvan, csak éppen a fedezet nem áll rendelkezésre.

Mindezek tetejébe a magyar gazdaság radikális inflációs lejtőre került, ami kimondottan egy elhibázott gazdaságpolitika következménye, sőt, a még rendelkezésre álló forrásokat is elégetik a tavaszi választás oltárán. Éppen ezért már most kellett a kormány fiskális politikájának alkalmaznia a megkerülhetetlen szigorításokat és elvonásokat , amelynek értelmében nem csak az önkormányzatok bevételeit vonja el folyamatosan, előbb egy 350 milliárdos, majd egy 750 milliárdos kiadáscsökkentési csomagot hagyott jóvá. Emellett magas a költségvetési hiány, nagyon durván emelkedett az államadósság, az infláció közel 8%-os és majd minden területen tapasztalható 20-30%-os áremelkedés ment végbe az elmúlt fél évben. Mindenki jár boltokba, ott értesülhetnek a valóságról. A hatalom nemcsak idióta, hanem már retteg, szűköl is félelmében, mert meglegyintette őket a bukás szele, és most eszeveszett osztogatásba kezdtek, amelynek várható keserű piruláit, bárki is kerüljön a választások után hatalomra, ki kell ossza, s ez azoknak fog fájni a legjobban, akiknek már most sincs vesztenivalójuk…

Addig a másik oldalon, a lesújtó közvélemény kutatások árnyékban, egy végtelenül meggondolatlan és népszerűtlen nyilatkozatokat tevő, ám rommá karaktergyilkolt és a belső harcoktól megtépázott mém képe dereng fel. De nem szabad elfelejteni, hogy a miniszterelnök rémült ábrázattal nézte végig, ahogy ez a mém, elébb maga mögé utasította Jakab Pétert, majd az ellenzék favoritját, Karácsony Gergelyt, végül a DK üdvöskéjét, Dobrev Klárát.

MZP pont úgy viselkedik, mint a kiváló, Ne nézz fel! című film hősnője, a doktoranduszhallgató, aki felfedezi a föld felé haladó pusztító meteoritot. Szemérmetlenül őszinte, önkontrollját vesztett, figyelemfelkeltő nyilatkozatokkal próbálja a nyilvánosságot cselekvésre, közös problémamegoldásra sarkallni, amire a média nevetségessé teszi, a felkorbácsolt, véleménybuborékba zárt prolidüh pedig azonnal mémesíti, míg végül a nagypolitika száműzi a nyilvánosságból, mert a hatalmi játszmák és az üzlet útjába nem állhat senki, aki a regnáló elit által mesterségesen fenntartott látszatvilágot megingathatná.

Mindenki láthatja, tudhatja előre, hogy ilyen értelemben MZP-nek ekkora média- és kormányzati túlsúllyal szemben nincs, nem lehet esélye. De mert más választás jelen állás szerint nem létezik, mindenkinek, akit nem darált még le a kormány alávaló identitáspolitikája, akiben maradt még egy szemernyi szikrája a tisztességnek, annak be kell állnia MZP mögé. Mert akárhogyan is hekkelik meg a valóságot mondvacsinált ügyekkel, akárhogyan is sulykolják a lehető legvisszataszítóbb propagandát, az említett film végkicsengése is a doktoranduszhallgató kétségbeesését igazolta végül.

S végezetül idekívánkozik, és magam sem mondhatok mást, mint az egyik MZP rendezvényen, a Telex újságírója által megkérdezett érdeklődő rendkívül találó szavai: „Nem vagyok MZP rajongója, sőt, nagyon sok nézetével abszolút nem értek egyet, de valakinek ezt a tetves, mocskos, ge*i rendszert meg kell döntenie”

Mert a váza már így is színültig van…