Megdöbbentő interjút közöl a Partizán Bíró Icával, melynek lényege: a nyolcvanas évek keresett modellje és szexszimbóluma mára teljesen elszegényedett, mondhatni földönfutóvá vált. Ezen rendkívül szomorú hír mellett még döbbenetesebb részinformációk sejlenek ki az elhangzottak mögül. A riporter pedig jól és óvatosan kérdez, alanya pedig kissé zavarosan és feszélyezve oszt meg részleteket verbális abúzusról, családon belüli erőszakról, penetráns későkádári szexizmusról.

A történeteit hallgatva, olyannak tűnik, mint aki ösztönösen kereste a bajt, amellyel jó sok parazsat gyűjtött önnön fejére. Aztán, mikor már megvolt a baj, akkor nekiállt mindent elbagatellizálni, mintha a történtek nem is lennének olyan súlyosak, s utólag azzal hárítja a felelősséget, hogy „voltak durva dolgok is, de hát ott volt a gyerek, ami miatt az ember alkalmazkodik”. Elmondása szerint a volt férje egyszer ököllel verte össze, mert későn jött haza egy buliból, de ez csak egyetlen egyszer fordult elő a házasságuk alatt. Továbbá megemlíti a szóbeli leértékelés, a „leherótozás” mint önértékelést leépítő bántalmazás súlyosságát, amelyben igen nagy része volt. Elmondása szerint akkori férje „eléggé szókimondó” stílusban, „felsőbbrendűségi érzésekkel igyekezett a másik embert lenyomni”.

Amikor ilyenek hangzanak el, akkor biztosan tudni lehet, hogy a háttérben egy narcisztikus személyiségzavaros bántalmazó áll. A nárciszokat még gyermekként érte sérülés, ahol mindig azt éreztették velük, hogy bármit is tesznek, abban ők nem jók, szinte alkalmatlanok. Ebből fakad később a nagyfokú szégyenérzetük, ami a narcisztikus düh kialakulását eredményezi. Ezért felnőttként, ha úgy érzik, hogy nem tisztelik eléggé, ha kritizálják, vagy ha nem az elvárásaik szerint mennek a dolgok, akkor ezekre abnormális dühkitöréssel reagálnak. Olyan obszcén szégyenérzet rágja őket belül, hogy érzéseiket a másikra vetítik, közben lealacsonyító, az önbecsülést leromboló jelzőkkel operálnak, ellentámadnak és mindenért a másikat okolják, hogy bizonygassák különleges mivoltukat. A frusztráció toleranciájuk rendkívül alacsony, így könnyen válnak agresszívvá, erőszakossá. Ha valaki nőként, vagy férfiként egy ilyen kártékony alak mellé sodródik, s a nárcisz áldozatává válik, az bizonyosan nem előzmény nélkül való.  Annak életében is olyan traumák, szörnyűséges titkok húzódhatnak meg, aminek folytán szükségszerűen válik újra áldozattá.

Mindettől függetlenül, túl a naivitásán, túl a befolyásolhatóságán, mindig tengernyi szorgalommal, alázattal és önfeláldozó erővel vettette bele magát a jó trendérzékenységgel kiválasztott munkáiba. S amikor már úgy érezte, hogy igyekezete hiábavaló, képes volt felállni és felülemelkedni a legnagyobb kudarcokon is. Ha Ica tehetsége értő, valódi férfikézbe kerül, erejével hegyeket lehetett volna megmozgatni, s akkor ma bizonyosan ünnepelt és megbecsült híressége lehetne hazánknak. De csak semmi emberek, ravaszdi haszonlesők és narcisztikus szociopaták sündörögtek körülötte, akik  megalázták vagy csak kihasználták, és amikor már nem kellett nekik, egyszerűen eldobták. De megtörni nem tudta senki és semmilyen kudarc, s ehhez kell egy igazi Nő és az ő hatalmas lelke.

A devizaválságból fakadó eladósodottsága már csak az utolsó nagy pofon volt. Itt is a jóhiszeműségét, az emberséget használták ki. Hogy kik? Azok, akikben bízott, és akiket vakon követett, akiknek meghagyta a döntés jogát. S később már hiába szállt síkra a legharcosabb amazonként a banki önkénnyel és a kormányzati semmittevéssel szemben, valahogy mindvégig áldozat maradt, amiből képtelen volt kitörni.

Ahol most van, a senkiföldjén, onnan is képes lesz felállni, akár úgy is, hogy még mélyebbre süllyed. Mert olyan elpusztíthatatlan erő és kitartás van benne, amilyen csak nagyon kevesek adottsága. De ha egyetlen egyszer is megpróbált volna nem mélyebbre süllyedni, hanem hatalmas erejével önmaga fölé nőni, a vég most nem lenne ennyire keserves, ennyire szégyenteljes. Mert mindig ez a legnehezebb küzdelem az életben: önmagunk fölé nőni!