Valakik hozzáférhettek az Index egykori szerverarchívumaihoz, mert ugyan Uj Péter semmi botrányosat, semmi vállalhatatlant nem mondott vagy követett el, mégis megrágalmazhatták az antiszemitizmus vádjával egy reggelen.

Bár még nem tartóztatták le, és remélhetőleg erre nem is kerül sor, mindenesetre felettébb furcsa és riasztó, ahogyan menekül a kérdések elől, de ennél egy fokkal még riasztóbb, ha végül mégis mond a Péter valamit. Olyankor elfogja az embert az a lefegyverző szekunder szégyenérzet attól, amit remegő térdekkel, makogva vezet elő a kérdésekre válaszolandó.

Minden jel arra utal, hogy ő már nem az az odamondogatós, tökös rokkergyerek, aki volt valaha, hanem egy rátarti médiavállalkozó, akinek nincs már szó- és eszközkészlete arra, ha szerepelni kell, és pláne akkor nincs, ha olykor kínos kérdéseket tesznek fel neki. Hiába a drága luxusautó, a nyakig begombolt divating és hegyesorrú cipő, ő már csak egy összezavarodott médiaguru, aki nem mer, vagy, ami ennél is szomorúbb, nem tud beleállni a vitába. Pedig hát bele is állhatott volna, talán meg is védhette volna magát ettől a tényleg nemtelen támadástól, de nem. 

Nálunk a rendszerváltás utáni baloldali-liberális sajtóban igen nagy karriert futott be az a laza, könnyed gonzó újságírói stílus, melynek lényege a fékezhetetlen képzelőerő és asszociációs készség, valamint az erős jelzőszerkezetes szózsonglőrködés, ahol a tények kellően vegyültek a fikcióval, éppen az üzenet hatásának felerősítése érdekében. Ez a jól begyakorolt stílus csapott át aztán a mindent lesajnáló, mindent lefitymáló, minden komoly gondolatot kigúnyoló urbánus vulgár zsurnalisztikába, melynek Uj Péter kiváló művelője volt. Erre a jelenségre mondta azt Puzsér Róbert rendkívül találóan, hogy „a 2000-es években, ha bárki megvallotta, hogy hisz valamiben, ott állt mögötte egy indexes újságíró és röhögött”. S ez, persze, egy olyan menő dolog volt, olyan igazi rákkenroll, amihez minden tollforgató hasonulni szeretett volna. Csak aztán, ahogy mindenből, amivel az ember elkezd túl sokat bíbelődni, ebből is valami torzszülött kerekedett ki.

Ma már ez egyáltalán nem menő, hisz mindenki kellően érzékenyítve vagyon, s ez feltehetőleg, csak rosszabb lesz ennél. Jól látható, amint futótűzként terjed a világban az az elmebeteg nézet, ahol bizonyos szavakat nem lehet már kimondani, sőt műveket, műalkotásokat kellene tiltólistára tenni, mert az rasszista vagy éppen a „fehér felsőbbrendűséget” hirdető bélyeggel látják el. Ebbe az újbalos prüdéria svungos pofonjába futtatták bele jó főszerkesztő urunkat. És ha még nem lenne elég őrültség a politikailag korrekt beszednek való ostoba megfelelés, akkor a metoo-mozgalom, a másik nagy újbalos prüdéria satuját nyomják az ember arcába.  

A kormánypárti troll-médiamunkások kapva-kapnak a kínálkozó alkalmakon, és nem kell tenniük mást, csak akkurátusan kiszedegetni azt a sok rothadó mocskot, amit a ballib médiaelit évtizedeken át sepregetett a szőnyeg alá, és odadörgölni ezeknek a képmutató és szemforgató alakoknak az orra alá, ha már az összes haladó gondolkodó volt szíves fejet hajtani az újbalos prüdériák előtt…