Sokszor valóban nehéz elmondani, mit is érzek. Annyi bizonyos, hogy rendkívül családias hangulatú ez az érzés. Mintha telis-tele lenne olyan emlékkel, amelyek nagyon ismerősek valahonnan, s hogy honnan, arra talán pontosan emlékeznem kellene. Olyan mélyre ásni nem tudok, hisz az emlékek a lélek bizonyos mélyrétegeiben lakoznak. Az meg végképp lehetetlenség és botorság lenne, ha visszarepülnék az időben a békés, meghitt gyermekkorba, vagy az elmúlt, sosem volt előző életekbe. Ezért maradok inkább az itt és most nagyszerűségében és nekivágok egy olyan helynek, ahol élni lehet szelíden, szeretve és ölelve.

A pokol jószerivel kiüresedett, mert minden egyes lakója itt van már a felszínen. Látom és felismerem mind, a mézes-mázas álca ellenére is. Kifolyik belőlük az az iszonytató, sötét és ragacsos löcsedék, ami ráragad mindenre és fertőz.  Lelkeket akarnak felzabálni, magabiztosan, elszánt gyűlölettel. Velük nincsen már dolgom, kerülöm őket, mint a pestisest. Ezért ne kérdezd, milyen a pokol, elég ha körbenézel ebben az őrült világban.

Arra az útra vágyom, amelyikről álmaidban áhítoztál. Most annak az útnak a szélén állok, várva arra, hogy szorosan átkulcsolhassam a kezed. Hogy soha többé ne legyen semmi sem felesleges és hiábavaló, és az élet végre érdemessé váljon arra, hogy megéljük, teljesen és egészen. Sok még a tennivaló, elsősorban erőt kell merítened a tűzből, hogy az összetört és ellopott szavakat megtaláld a homályban… Meglátod, a többi úgyis menni fog magától. De csak szelíden, ölelve és szeretve!

Utunk legfontosabb, leglényegesebb eleme pedig az extázis kell legyen, ami az alkotás során, egy alternatív valóságot képez. Egyfajta l’art pour l’art művészet. Noha mindez sok erőfeszítést, lemondást és időt igényel, nem fog hozni sem hírnevet, sem vagyont, de mégis megéri majd azt a sok fáradságot, mert valódi értelmet ad az életnek. Kikapcsol a hétköznapokból és szórakoztat. Az öröm forrása lesz az élet minden egyes pillanatában, anélkül, hogy számlálgatnánk az elmúlásokat. Kis idő elteltével ez az állapot már olyan kapcsolódást eredményez, ahol önkéntelenül is földbe gyökeredzett lábaink egymásba fonódnak.  

Azt mondtad, együtt majd beutazzuk az országot, s mielőtt kimondtad volna, nekem is ellenállhatatlan vágyam támadt megnézni veled a legszebb magyar tájakat. Azt már tudom, hogy minden tájban időtlenség van, s ez az időtlenség megnyugtató.  Éppen úgy nyugszik meg a lelkem, mikor a vállamra hajtod fejed. Hiszen akkor jött el az őrület, amikor időmérésre adtuk a fejünket, s elkezdtünk versenyt futni vele, így üzenve hadat a végtelennek. Habár a végtelen ott van mindenben, ami körülvesz bennünket, ezt csak melletted ülve, szelíden, szeretve és ölelve vagyok képes meglátni. 

Még soha nem voltam ennyire közel önmagamhoz. Ahhoz, akivé mindig is válnom kellett volna, hogy végre önmagam legyek a sok elhazudott szerep, megfelelési kényszer közepette. Általad helyükre kerültek a dolgok bennem, s a mélybe hullott a sok sallang. Sokkal érzékenyebb, befogadóbb és nyitottabb lettem, amely az alkotó, tevékeny élet alapja. Akkora inspirációt adsz, amivel menten arannyá válik minden a kezeim közt. S ami a legfontosabb, talán még jobb emberré is tettél... Ez az ötödik atom, amit mindig is mondogattam, s oly kevesen értik. Amit, ha megérint a nő a férfiban, akkor az számára is határtalan dimenziókat nyit meg a Nővé válás útján. De erre az alapra csak magabiztosan, erős lélekkel lehet állni, az építkezés menni fog szelíden, szeretve és ölelve is...