Vesztésre áll minden fronton, ki megalkuszik. Még akkor is, ha egy darab ideig úgy tűnt, van remény, és kiforrja magát az „új Dal”. Mindig úgy tűnik, van remény, de az arany gyorsan elmállik a megalkuvóban, s sárrá változik a lélek odabent.

Megalkuvás az, amikor meghunyászkodva visszacsúszunk egy felszínes és őszintétlen kapcsolatba, miközben faképnél hagyjuk szerelmünket, akinek reményt adtunk. Nem más ez, mint lassú öngyilkosság – ezért nincs alku, te legyél inkább szabad!

Megalkuvás az, amikor szó nélkül tűrjük a hivatali packázást, belesimulunk lélekölő munkánkba és odatartjuk orcánk másik felét is torz lelkű főnökeinknek a svungos pofonokért. Nem más ez, mint lassú öngyilkosság – ezért nincs alku, te legyél inkább szabad!

A folyton alkut kötőnek a férfi mivolta vagy éppen a nőiségé törik meg, és ezzel együtt hullik porba az önbecsülése is végleg. Akinek nincs többé önbecsülése, annak nem marad más csak az engesztelhetetlen önmarcangolás és öngyűlölet. Az úgy jár éppen, mint Jozef K., akit csak a szégyene élt túl… Ezért nem lehet méltósággal megalkudni. Méltósággal csak veszíteni lehet…

A pokol mindig a másik – ezt mondjuk állandóan, de ez fatális tévedés. Ne másban keresd, hanem magadban, csak nézz bátran a tükörbe. Minden belőlünk indul ki, és oda is tér vissza; amit adsz magadból, azt kapod vissza is. A pokolból kivezető út azonban nem gyáváknak való menet! És ne is reménykedj, kérlek, senki nem fog onnan kivinni! Csak önmagadra számíthatsz. Az önmegváltáshoz viszont könyörtelen harcossá kell lenni. Ne másokkal, hanem önmagaddal szemben. A könyörtelenség az önsajnálat és az önteltség ellentéte. A könyörtelenség: józanság. A józanság: a szív diktálta út.

Egészen addig kell küzdeni, amíg el nem éred a szánalomnélküliség állapotát. El kell jutni arra a pontra, amikor már nem szánod magad. Ez tesz majd kívülállóvá. Részt veszel a világ folyásában, de már nem érint meg a hétköznapiság látszólagossága. Már nem tartozol senkihez, csak önmagadhoz.   

Úgy tartják, az élet egy bizonyos kor után nem csak felfedezés, hanem teremtés is. A felnőttség ott kezdődik, ahol az egyén elkezdi önmaga valóságát megteremteni. Teremtés zajlik tudattalanul is az élet minden pillanatában, de lehet és ajánlott tudatosan is! A teremtés három szinten zajlik: gondolat, szó és cselekedet. Végiggondolni mindazt, mit szeretnénk, kimondani vagy leírni, majd megvalósítani állhatatos cselekedettel és erős hittel. Csak közben arra kell ügyelni, még véletlenül se térítsen le az útról semmiféle akadály vagy gyengeség.

Persze a dolgok megvalósulását nemcsak az egyénnek kell akarnia, hanem az életnek is; az élet viszont nem más, mint szerencsés és véletlenszerű események által befolyásolt nem lineáris folyamat. Nem lineáris, hanem itt-ott javuló, amott meg romló folyamat. Szinte félünk beismerni magunknak, hogy az életünkben mennyire fontos a szerencse is. A tudósok meggyőződése szerint az emberi lét itt a földön nem több mint a vak véletlen műve. De célja mindenképp van, még ha nem is tervszerű.

Niccolo Machiavelli az 1500-as évek elején a reneszánsz Itáliájában ezt vetette papírra A fejedelem című munkájában: „… míg szabad akaratunk van, úgy ítélem, igaz, hogy a szerencse felerészben ura tetteinknek, hanem a másik felét, vagy majdnem annyit, önnön erőnk mozgat. (…) A szerencse ott mutatja meg hatalmát, ahol nem áll szemben vele biztos erény, s oda fordítja haragját, ahol gát és töltés nem állja útját. (…) Azt hiszem, az boldogul, aki eljárásában az idők változásait követi, ellenben, aki az idővel nem tud lépést tartani, az szerencsétlen marad…"

Ezért nincs alku, te legyél inkább szabad!