2020. február 01. 00:00 - Tibor Tury

Szindbád búcsúja

12187795.jpg

Ahol az utak véget érnek, ott mindig valami új veszi kezdetét. De előtte azt a fajta érzékeny, giccses búcsút, ami a szív legeslegmélyéről jöhet csak, nem lehetett megspórolni.

Már elég régóta készültek erre a búcsúra, legalább olyan rég, mint a Brexit megálmodói a kilépésre, s ez éppen ma ment végbe. Tudható volt már egy ideje, hogy ennek így kell lennie. Csak azt nem tudták, melyiküknek fáj jobban, és azt sem, melyiküknek fog még jobban fájni, de mindez elkerülhetetlen volt.

S most majd sok mindent rendbe kell hozni sürgősen, mert a vonatuk még nem ment el. Azért nem, mert ez a vonat meg sem érkezett. Csak vártak rá, fáradtan, felkészületlenül, és csak később jött a hír a bizonytalan idejű késésről. Bár kis ideig úgy tűnt, megjön, de aztán szóltak, hogy arra az ő jegyük nem érvényes… 

Persze egykedvűen léptek le peronról, ekképpen vigasztalva magukat: úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna! Csak azt felejtették el, hogy nekik a valahogy nem elég. Ők nem ezért vannak itt. Nem a valahogyokért, nem a lézengésekért, nem azért, hogy közben úgy tegyenek, mintha bárminek is lenne értelme – miközben nincs.     

Ezért kell a dolgaikat mielőbb rendbe hozni.

Az akadályokat el kell távolítani; olyanokat, amiket leginkább saját maguk görgettek a vonatuk útjába. Az egyik elzálogosította a jövőjét, és gúzsba kötötte a lelkét egy Bundesliga-bajusz. Szindbád a hiúság csapdájába esett, és gúzsba kötötte életét egy erőszakos nő. Mindketten küzdenek ellenük, pedig nem velük kellene, hanem a  saját zsugoriságukkal és az önzésükkel. Küzd az erőszakossal, de annyira gyáva, hogy képes lenne mindenért a másikat okolni és ezért elengedni a kezeit. Pedig higgyék el, nem egymással van bajuk, hanem a saját bizonytalanságaikkal.

De Szindbád e törékeny kezet már nem engedheti el, mert a részévé vált, benne él, a vérében, a mozdulataiban, s minden egyes szavában, gondolataiban. S ha most eldobná, akkor a nagy és hiábavaló küzdelmek közepette megint rárakódnának a réteget erre a csodára, a lelkükre, a folyóra, amely már nem áramlik. Elkérgesednének, s nőnének ki a vadhajtások - érzi, látja ezt, ha becsukja szemeit, s ez fájna a legjobban…

Mindemellett nehéz helyzetben vannak mindketten. Nehézben, de nem reménytelenben. Miképpen a csontkinövést is vissza lehet fordítani, így közös ügyeiket is rendezni, sikerre tudják vinni. 

Minden úgy van jól, ahogyan történt. Már jó így is, mert túl vannak már jón és rosszon egyaránt. Valami másnak kell jönnie!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deniro.blog.hu/api/trackback/id/tr5115449458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása