Van az a lágyság, amit nagy ritkán észreveszek a nőben. Tényleg ritka tünemény, mondanom sem kell, de ösztönösen sikerül mindig megtalálnom. Aztán felbukkan, olyankor úgy forgolódik, izeg-mozog a színen, mint egy kurva - én pedig rögtön beleszeretek…

Szerelmesen, az ébrenlét és az álom között lebegve már nehezen tudok tőle szabadulni, a lételememmé válik, s olyan lesz nekem, amire egyszerűen szükségem van és kész. Nem szexus ez, nem is külsőség, túl van a tetszik, nem tetszik választáson.

Szédítő és mámorító ilyenkor a felismerés, még a lélegzetvétel is nehezebben megy, de egy óvatlan pillanatban, némi rozébor elfogyasztása után, megértettem Dalí lágy órájának misztériumát is. Olyan volt ez, mint a felébredés. Mint, amikor az embernek kinyílik a harmadik szeme.

Az ébredés után rögtön megérint az élet. Egészen másként, más szándékkal, mint ahogy valaha is képzeltem. Megérint, és a szürke, a hiábavaló hétköznapok megtelnek ragyogással. Varázsütésre ünnep lesz minden pillanat, ahol az idő elhajlik, s a lágy órák belefolynak az időtlenségbe. Hamvas mester szerint ez az illuminált élet, egy magasabb józanság, ahonnan a dolgok másféle értelmet nyernek, új árnyalatot kapnak. Tulajdonképpen ez az igazi józanság. Egy tiszta, tevékeny élet. A művész élete. Életművészet.

Ebben az állapotban képes vagyok meglátni a mozdulatok, a rezdülések vagy csak az egyszerű, kósza szavak alján a csodát. Már nem hiszek a pőreségben, a testek üres ütközésében, néha azért fontos, de már nem hiszek benne, mert megértettem valamit. Megértettem, hogy a mélyről jövő, odaadó és ártatlan törékenységnél nincs erotikusabb, nincs szenvedélyesebb. Rítusok ezek, talán még haszonelvűek is, de körbelengi őket valamiféle játékos könnyedség. Végeérhetetlen játék ez, amelyben nem a birtokló győzelem, nem a végeredmény számít, hanem maga a létezés. A létezés tánca. Tánc a mindenséggel.

Ez az élet nem összekeverendő az iszákos életével, amely a rossz vallás. Az anyagvallás egy fajtája. Aki azért iszik mértéktelenül, mert nem tud egyedül lenni önmagával, közben rettenetesen fél.  Ha véletlenül mégis egyedül maradna, kirabolná, majd egy furkósbottal leütné önmagát. Ezért menekül inkább a zajos mulatók fényes alvilágába, ahol ideig-óráig el tud rejtőzni önmaga elől, s ami elfeledteti önmaga silányságáról. Sérült nárcisztikus személyiségkent élősködik bárkin, akitől energiát rabolhat. A nőt nem tiszteli, csak elhasználja, elszárítja, önbecsülését naponta eltöri, és ha már mumifikálta, könnyedén eldobja. Ha éppen tehetőssé vált, simán visszaél a hatalmával és a hamiskártyán nyert pénzével, de annyi erő, annyi potenciál sincs benne, hogy egy beteg kurvát kirántson a klozetról. Az ilyen élet vége mindig valami balszerencsés esemény, ha addig bele nem issza magát egy jó mély gödörbe...

A nő a légies mozdulatok tökéletes-táncos harmóniája. A férfi pedig a mozdulatlanság biztonságos lelki-bástyája. Férfi az, aki képes nem-et mondani a legnagyobb kísértések idején is, és odaáll a nő mellé kérlelhetetlenül – hittel, meggyőződéssel. Aki felemeli a nőt, s képes elengedni is, ha úgy hozza a sors, mert szabad ember ő, egészen „a kövektől az éterig”. Elnőiesedő világ ez, kevés igazi férfival, teli jó sok ócska színházzal, és olykor igen veszélyes játszmákkal, csak valahogy mindig eljön az idő, amikor nincs tovább. Olyankor jön a nő, aki újra melegséggel tölti el a férfi-lelket. Aki tánc-játékával visszaadja reményt.

A nő ereje ajándék, de csak annak adja szívesen, aki megbecsüli, használja és forgatja ezt az erőt. Rendkívül érzékeny művésszé kell válni a használójának, s mellékhatásként könnyedén sikeres férfivá lehet tőle válni... Egyben övé az illuminált élet minden varázsa. Mert ez az alapja a létezés sikerének. Önmagában a tehetség nem elég, de még a nagy ego, a gátlástalan törtetés sem elég, ha a férfi mögött nem áll ott a nő. Szerencse is kell hozzá, de legalább annyira fontos a nő ereje, amely hegyeket képes megmozgatni, ha gondos férfikezekbe adják. Az igazi szerelmek, melyek legalább harmincöt évig tartanak, legalább három gyerekkel, tíz unokával és falusi sírhantokkal szoktak végződni, pont ugyanilyen alapokon nyugszanak…