Miután gyurcsányi kreatúrák széttrollkodták a főpolgármesteri címért vívott előválasztási ceremóniát, úgy tűnik, megpecsételődött a Sétáló Budapest sorsa. Persze, még az is lehet, hogy nem mind gyurcsányi troll, ez majd idővel elválik, hiszen kiváló marketing-stratéga a Feri, az már egyszer bizonyos. Majd villámcsapásként jött a hír, miszerint Berki Krisztián is bejelentkezett az októberi főpolgármesteri választásra. Hogy a nevezett trash celeb indulása mennyre komoly, azt döntse el mindenki saját maga, de valószínűleg ez is ugyanannak a trollpolitikának a része, amely a Puzsér-problémát szeretné semlegesíteni, csak éppen az ellenkező oldalról…

S most itt ülünk a semmi ágán, sívó homok vesz körül, s az egykori SZDSZ elárvult, jó szándékú gyermekei most sem tudják, mitévők legyenek. Pedig az elvtelenek megint megígérnek tényleg mindent, és ha majd ők, akkor bizony végre szabadság lesz, visszatér a demokrácia folyása a kizökkent medrébe. Felettünk majd a végtelenül független és objektív Európai Ügyészség fog ítélkezni - a háttérben ügynökök, kilóra megvett lobbisták mosolyognak.

Mindenekelőtt a “szocskát” kapja meg mindenki személyre szabottan az ígéret szerint, közismertebb néven a lófaszocskát, rögtön ezután bemutatják a “karintit”, tudják, azt a nemzetközileg is közismert jelzést, ahogy a kar inti...

Na, szóval, Úriemberek ezek, hogy a jóisten áldja meg őket!

Hát így.

Puzsér, főpolgármester-jelölt, kiváló tehetséggel és jó kommunikációs képességgel megáldott zabolázhatatlan félelmebeteg. Egy megszállott precizitásával szálaz szét, hallgat meg, olvas utána mindennek. Letapogat, magába szív és analizál. Rögtön érzi, érti, hol és miért lóg ki a lóláb, és, mint jó publicista, a láb kilógatóknak kérlelhetetlen vehemenciával ront neki.

Ha kell, furfangos spin doktorként áll elő, és képes bármilyen történést leegyszerűsítve hamis végkövetkeztetést hozni, s így belezuhan egy szánalmas ellenzéki hangulatkeltésbe. Ezekből sok esetben a saját semmibe vett világa, és az ebből fakadó sértettség beszél, ezáltal, sokszor a valósággal szembemenetelve, javarészt féligazságokkal operál; vitatkozik, csak a vita, a felszínen maradás kedvéért, mert úgy gondolja, hogy csakis a folyamatos offenzívával lehet rést ütni a NER pajzsán, s ezzel lehet a centrum-identitást meghonosítani. Ő maga ekképpen vall erről az egyik vele készült interjúban:

„Azért, mert hiába próbál az ellenzékben bárki bármilyen alternatívát képezni a Fidesszel szemben, Gyurcsány odamegy, és összegyurcsányozza. A DK odamegy, és összedékázza. Azért, mert mindenkit ledarálnak. Azért, mert nem takarodnak el. Nem adják át a 20. századot a 21. századnak. Mert nem mondanak le a kreditjeikről, a sértettségükről, a polgárháborújukról. A Gyurcsányok, az Orbánok, a Gréczyk meg a Bayerek nem mondanak le a gyűlöletükről. Egyikük antifasiszta, másikuk antikommunista, csakhogy már nincsenek se fasiszták, se kommunisták, az antifasiszták meg az antikommunisták mégis itt vannak, és vívják a szabadságharcaikat a hitvány pózaikban. Az ő pózaikra megy rá az ország. A holokausztsérültségükre meg a Trianon-sérültségükre. Hogy nem hajlandóak meggyógyulni. Mert traumatizáltnak lenni, és a traumát továbbadni, megbetegíteni a gyermekeidet is ugyanazzal a félelemmel és gyűlölettel, ez az új erkölcs. Ennek a beteg szelleme tartja fogva Magyarországot, mint egy fekély. Én ennek az alternatíváját kívánom képezni. Azért a centrumban, mert a centrum tagadja ezt a dilemmát.”

A NER mögött, minden gyengeségével és gyarlóságaival együttvéve is, erős, évtizedes munkával megerősített identitás rejlik. A 20. század során feltorlódott, mindenféle lumpenprolik által mindig lenézett, kisemmizett és megalázott polgár éthosza, eszményképe alkotott milliós táborba rendeződött sokaságot. Ezt a tábort erősíti és igazolja a multikulti bukása, a PC-liberalizmus és genderkommandó szembemenetelése a normalitással, és az erre zúduló migráns-válság tarthatatlansága.     

Az SZDSZ-es generáció azonban háromféle vált. Egy részük elvekkel rendelkezik, s jobbá akarják tenni a világot. Sokan közülük, felnőtté válva, visszatértek a hagyományos konzervatív vagy a klasszikus liberális értékekhez. Második részük nem hisz már semmiben, s leginkább arról álmodnak, hogy a világot a saját játszóterükké teszik. A harmadik részük mérgezett lelkű neo-bolsevik és szélsőliberális. A szüleik tartják fogságban ezt a generációt, akik hithű kommunistából, a létező szocialista rendszerek haszonélvezőiből, majd liberálissá vedlett szektatagokká váltak. A szülők, 20. századból hozott, lelki sérültsége és traumatizáltsága garancia arra, hogy az utánuk jövő generációba is beleültessék az engesztelhetetlen gyűlöletet, hogy soha ne érjen véget a mély, politikai megosztottság.

A centrum-gondolkodás feltételezi, hogy a dolgokat ne csak egyféle szempontból ítélje meg képviselője. A centrumba, vagyis önmaga középpontjába ért ember kellőképpen megérett a felnőtt, felelős lét szervezésére. Elmúlt benne a kamasz, a modern liberális. Levált a szélsőségekről, meglátja azok primitívségét, széttöredezettségét. Kilépett az elfogódottságokból, s képes a média, a reklámfelületek manipulációja mögé látni, annak provokáló, érzelmekre ható hatását racionálisan kezelni. Harmóniában van önmagával, mert megtalálta az egyensúlyt, miután belépett az életébe a társ, aki a helyére, a centrumba billentette a létezést. 

Puzsér megérezve az idők szelét, kitartóan formálja a közvéleményt az általa kialakított centrum-ízlés szerint. Azonban hiába teszi ezt elismerésre méltó, jobbító szándékkal, tudnia kell, hogy a centrum-gondolkodás és attitűd még kiforratlan, társadalmi szinten még marginális, s gyerekcipőben járva az első lélek sajátosságait hordozza magán, s ilyetén minőségében még csapongó és megbízhatatlan. Még maga sem érti, mi történik vele, csak nagyfokú igazságérzettel megáldva, a korszellem nyomása alatt őrlődve töri maga előtt az utat. Ezért a Sétáló Budapest víziója egyelőre füstbement tervnek tűnik. Az efféle közgondolkodás széleskörű elterjedéséhez még legalább 15-20 év kell, aminek egybe kell esnie a budapesti ökopolitika felvirágozásával.   

Csak egy apróság a finnyásoknak és a fanyalgóknak: Puzsérnak ezekre a berkikre és kálmánokra annyira szüksége van, mint egy falat kenyérre. Nélkülük nem lehetne elég hangsúlyos. Ha vállalná egy pozitív kampány kockázatát, azaz csak és kizárólag a Sétáló Budapestre koncentrálna, lepergetve magáról minden beszólást, kritikát, akkor valószínűleg gyorsan eltűnne a süllyesztőben, és a honi politika felnőttkorba sem léphetne egyhamar. Ezért Puzsér nem probléma, nem is megoldás, hanem lehetőség a változásra, egyben annak a hátborzongató jövőnek és az újfajta embertípusnak az előhírnöke, aki már készülődik ennek a mostaninak, ennek a lassú agóniával szétfoszló, múlt századi traumákkal terhes világnak a méhében...