Szijjártó Péter jár nyaralni. Leginkább az Adriára. Ezt onnan lehet tudni, hogy megírta a sorosista revolversajtó, az Átlátszó. Sőt, jófajta teleobjektívvel még közelit is készítettek nevezett külügyminiszter rosszalló tekintetéről, gyerekestül, platinaszőke feleségestül.
Volt már ilyen. Két éve Mészáros Lőrincet követték három hónapon át, földön-vízen át, pénzt, időt s nemtelen eszközöket sem kímélve, ha kellett, fullos drónnal is, egészen le az Adriáig. De utánamentek a miniszterelnök lányának és vejének is, és persze maga Orbán Viktor sem maradhatott ki a sorból.
A posztmodern újságírás legnagyobb teljesítménye az oknyomozás, melynek keretén belül, titkosszolgálati módszerekkel generálnak ügyeket és konkrét személyeket figyelnek meg.
Éppen ilyen árgus szemekkel vizslatják a magyar a politikusokat. Főleg, ha az kormányközeli. A reggeli szerkesztőségi-eligazításon már le vannak osztva a nevek, ki kit figyel meg, ki kinek megy utána. Ha a zsurnaliszta szemfüles, akkor kiszúr egy rosszul megfogalmazott blogbejegyzést, egy gyanús és félreérthető vagy csak felelőtlen Facebook-posztot, és indulhat az akció. Ha nagyvadról vagy bonyolultabb feladatról lenne szó, akkor természetesen valamelyik bevetési csoportot mozgósítja a főszerkesztő, mint esetünkben az „Adria-munkacsoportot”.
Mert hát a korrupció árnyéka szörnyű, rettenetes métely, s ilyen csak Magyarhonban előforduló jelenség, amely a világon sehol máshol fel nem ütötte még a fejét, mert máshol csak talpig becsületes államférfiak igazgatják a jobb sorsra érdemes polgárok életét – gondolható ez természeten akkor, ha teljesen ostobák vagyunk.
A politika mindig is zavaros játék volt, amelyben a pénztőke a politikus kegyeit kereste, hol ajándékokkal, hol különleges utazásokkal – nyilván nem érdektelenül. A korrupció mindig mindenkit zavar, és amely ellen minimum a nyilvánosság erejével küzdeni kell. De ott is farkast kiáltani, ahol erre egyáltalán nincs szükség, az végtelen rosszhiszeműségre vall.
Éppen ennyi értelme van ennek a "kémkedési" ügynek is. És hogy megtudjuk vérlázítóan cinikus, függetlennek és középen állónak maszkírozott sötét lelkektől, hogy a politikus is ember, aki olykor eljár nyaralni. Minden más politikai haszonszerzési kísérlet! Egyúttal nagyon remélem, a magánélet szentsége minden politikust megillett pártállástól függetlenül, és hogy ilyen ügyeket a mai Magyarországon nem lehet következmények nélkül megtenni!
Végezetül emlékezzenek szavamra: a választások közeledtével ismét szaporodni fognak az ehhez hasonló megfigyelések és csinált botrányok. Ezért jobb lesz vigyázni, kedves Fideszes politikusok, mert vadásznak önökre.
Ne mondják, hogy nem szóltam előre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.