Mindenkinek két élete van. Az egyiket éli, a másikat élhetné. És hogy felkelsz minden nap, attól még nem biztos, hogy élsz. S a legrosszabb, ami az emberrel történhet, mikor a reményt veszíti el, és akkor már nem is él. Sokan kiáltanak a változásért, de amikor a változásról kérdezik, szemlesütve mély hallgatásba temetkeznek. Érthető ez, sok esetben nagyon is érthető.

Azt hiszem, bárminemű változtatáshoz ide kevés lesz egy-két Coelho idézet. Ha viszont könyörtelen vagy önmagaddal, és felülkerekedsz gyengeségeiden, akkor mindig jól fogsz dönteni. Még akkor is, ha néha becsapva érzed majd magad, de az önbecsülésedet biztosan nem veszíted el, amely nélkül nincs hit, nincs öröm, nincs jóformán semmi.

Ha utadat többnyire segítő, jó szándékú emberek övezik, akkor meglelted a neked szánt ösvényt. Ezt onnan lehet tudni, hogy az életedbe belépett az a személy, aki képes feltétel nélkül szeretni, úgy, ahogy az anyák közül is csak nagyon kevesen tudnak. Az emberek nagy része nem képes így szeretni, vagy sehogy sem szeretnek, de aki képes rá, annak ez olyan könnyű, mint a lélegzetvétel. 

Akik zsákutcába tévedtek valahogyan, azok mind a gyengeségeik okán az erőszakot választották az erővel szemben. Az erőszakost nehéz felismerni, mert mindig alattomos, lapos tekintetű sunyisággal palástolja energiaszegénységet, éppen azért, hogy megfelelően kapaszkodhasson a gazdatestbe, melynek során elsősorban lelki erőszakot tesz áldozatán. A kitartóbbakat menthetetlen függőségbe taszítja, például felnevelendő gyereksereggel, a kevésbé kitartókat egyszerűen mumifikálja, majd eldobja. 

Ilyenkor rögtön eszébe ötlik az egyszeri halandónak, hogy ebben az esetben mennyivel egyszerűbb lenne egyedül maradni. S talán akkor marad sebezhetetlen, ha egyedül is marad. Tudom, rettenetes szavak, de mégis logika van benne. Mert akinek a  végzet köti gúzsba az életet, annak már nincs sok választási lehetősége...

Egy furcsán kisfiús, sápadt tekintetű prágai fiatalember, bizonyos Franz Kafka mindent tudott erről, s éjjelente a Kaprova utcai lakásban szörnyű halálok jártak... Szerinte minden ember körül zajlik a per. Ezért bolyongott annyiszor a kastélyban kilátástalanul, s ezért járt rendszeresen a törvény kapujába az igazságszolgáltatásért, és mikor már semmi reménye nem maradt, Gregor Samsa álmából ébredve, szörnyű rovarrá változott...

A per igazi részleteit nagyon nehéz elmondani. Már maga a vádirat is egészen homályos. De időnként megvádolnak, olyan dolgokkal is, amiket el sem követtél. Ehhez tanúkat vonultatnak fel, sokszor a leghitványabb nyomorultakat, mondjuk családtagokat, kiket szeretteidnek véltél, és vádló ujjaikat rád emelik, miközben fintorognak. Minden apró rezdülésükből tudtodra adják, hogy nagyon meg vannak elégedve önmagukkal, és nagyon nincsenek megelégedve teveled.  Mindenekelőtt mindenért te vagy a hibás, ebben nem lehet vita. Időnként kérdőre vonnak, és hivatalos helyekre citálnak, ahol egyelőre csak az adataidat kérik, az álláspontodra nem kíváncsiak. Azért arról persze gondoskodnak, hogy a legsötétebb lelkű rokonok is jelen legyenek a megaláztatások során. Aztán hazaküldenek egy jóindulatú figyelmeztetéssel, hogy most még büntetlenül elmehetsz, de jövőre nem ígérhetnek semmit, és jobban teszed, ha vigyázol!

Aztán megint tanúk vonulnak fel, főleg szélhámosok, és rád vallanak. A per egyre szövevényesebb, néha éveken át csak a hivatali packázás nehezíti a helyzetet, az akták pedig a hatóságoknál gyűlnek és porosodnak.

Egy napon aztán váratlanul elővezetnek és ítéletet hirdetnek.

Te pedig megtörten, a teljes kimerültség küszöbén lerogysz és meghalsz... S akkor már vége is a pernek.

Időbe telik, mire végül megérted a per lényeget...