Nagyfokú szkepticizmussal fogadtam az első híreket, és a parázs vitákat kiváltó, négyórás dokumentumfilmet, miután újra fellángoltak MJ körül a pedofil vádak. A rajongók szemellenzős elfogultságával hessegettem el ezt a sötét képet, és csak a zenész elképesztően zseniális sokoldalúsága lebegett előttem, valamint a mérnöki pontossággal megkomponált, világhírű zenéi zakatoltak a fejemben, amelyekhez mindig a legprofibb producereket, táncosokat, DJ-ket vonultatta fel. Ahogy haladtam előre a film megtekintésében, egyre jobban erősödött egy rettenetes érzés, míg végül jeges iszonyatként hasított belém, miszerint MJ valójában minden egykori, ellene felhozott vádpontban bűnös lehetett.

A pedofília egy rendkívül alattomos és nehezen felismerhető emberi torzulás, ami egy nagyobb trauma vagy valamilyen belső zavar okán áll elő, s amelynek következtében a beteg, fiatal gyermekekre gerjed. Az alattomossága abban rejlik, hogy az ilyen szörnyek a hétköznapi, felnőtt emberekhez hasonlóan élik az életüket, a felnőttséggel járó összes szociális viselkedésben jártasan mozognak, s így könnyedén tudják beteges hajlamukat, gyerekek iránti szeretetnek vagy valami furcsa és ártatlan rajongásnak maszkírozni. A pedofilok tehát itt élnek közöttünk, de MJ nem ilyen volt.

Ő maga kendőzetlen őszinteséggel vall az elhíresült Oprah interjúban apja erőszakosságáról, a gyermekkorában elszenvedett testi-lelki bántalmazások tömkelegéről. Az egyre jobban fizető, szüntelen fellépések, a színpadi létre erőszakolt megfelelési kényszer tökéletesen megfosztották az egészséges gyermekkortól, a normális felnőtté válástól. Érzelmileg és pszichoszexuálisan megrekedt egy 8-9 éves forma gyermek fejlettségi szintjén. Felnőtté válva, értelemszerűen hullott vissza az elvesztett gyermekkorba, amely köré giga-vidámparkját, a Neverland-et álmodta. A filmbéli beszámolók alapján, ugyanolyan felszabadultsággal hengergőzött, játszott és nevetgélt, mint azok a gyermekek, akikkel éppen együtt volt. MJ ezért nevezhető inkább egy pedofil hajlamú, felnőtt férfitestbe zárt, homoszexuális fiúnak.

A 80-as évek közepén pigment hiányos, foltokkal járó bőrbetegség (Vitiligo) alakult ki nála, ami hátrányosan befolyásolta a színpadi megjelenésében. Még gyermekkorában beleverték, hogy a kiválóságra való törekvés csak embertelen önsanyargatással érhető el, ezért testnyomorító műtétek százait hajtatta végre magán, melyek egy ördögi körbe taszítva, újabb problémákat, szégyent és mérhetetlen fájdalmakat generáltak, amit eszement gyógyszerfüggőséggel és alkoholizmussal kompenzált.

Ha bárki, egy kicsit is értelmesen, és nem elfogultan, megfigyeli valamelyik korabeli felvételen a popkirályt, akkor egy vérbe frusztrált, agyonműtött, riasztó roncsembert láthat, aki napszemüveges kisfiúkkal rohangál ide-oda, és rendszeresen együtt alszik velük. Ezért, ha mégsem rontott meg gyermekeket, az mindenképpen elmondható, hogy egy végtelenül beteg ember volt. 

Élete utolsó évtizede egybeesett karrierjének hanyatlásával. Dalaival a korábbi sikereit felülmúlni már tudta, botrányai sokasodtak, amit, hol saját maga generált a kitalált médiahackjeivel, hol pedig önmagát adva, az infantilis, félreérthetetlenül hamis és felelőtlen viselkedésével a bulvármédia célkeresztjébe került.  

MJ bűnei, amiket évtizedeken át követett el gyermekek ellen, elkeserítően szörnyűek. Áldozatait, a segíteni akaró mecénás szerepében tetszelegve, ugyanavval a mérnöki precizitással cserkészte be, mint amely maximalizmus jellemezte zenei karrierjét. Tetteivel nem csak a gyermekembereknek okozott feldolgozhatatlan lelki nyomort és bűntudatot, hanem a szüleiknek, hozzátartozóiknak is. Azonban a felelősség nem lehet egy személyben az övé, hiszen felelősök azok az alkalmazottak, akik a vérszomjas ügyvédektől és a milliós perektől megrémülve, éveken át félrenéztek, miközben látták a nyilvánvalót. Akik mégis szólni mertek, azokat elhallgattatta a gyermekszeretőitől kicsikart hazug tanúvallomásokkal.  De felelősök a gyanútlan szülők is, akik luxusajándékokért, hamis kiválasztottság-tudatért, lakásokért, drága ékszerekért cserében, átengedték gyermeküket egy gátlástalan ragadozónak.

Tévúton járnak azok, akik felháborodásukban a zenész örökségét végleg eltüntetni kívánják, vagy akik a rádiók, zenei csatornák lejátszási listáiról leveszik a dalait. Hibás a helyzetértékelés azoknál is, akik most körmük szakadtáig védik a védhetetlent. Ők valójában a filmből, és annak üzenetéből nem értettek meg semmit.  Az üzenet pedig az, túl az erkölcsi igazságtétel mellett, hogy felhívja a figyelmet egy tragikus társadalmi jelenségre, amelyben a legféltettebb kincseink, a gyermekeink kerülhetnek, a #metoo mozgalom keretén belül kibeszélt, bántalmazottak körébe.

MJ zenei öröksége, egyedülálló zsenialitása megkerülhetetlen. Ő volt a XX. század legnagyobb hatású popikonja. De túlélte a szégyene is, melynek kitörölhetetlen, örök mementója lett Neverland.

Végül is lehetett volna úgy, hogy Weber Nagyúr, rögtön a megérkezését követően, ellátogat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol a Makovecz Imre és társai által tervezett csodás épületek megtekintése után, kötetlen beszélgetésen vesz részt az egyetem rektorával.

A beszélgetés során ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy az elkalandozott pártszövetséget visszavezeti a konzervatív és a keresztény-demokrata értékrendhez.

Hangsúlyozza: a legfőbb feladatának tekinti, az Európai Bizottsága elnöki posztjának elfoglalása után, a migrációt támogató és a nemzeti önrendelkezést lebontó, sorosista ügynökök eltávolítását az EPP-ből. Egyben felhívja a figyelmet az európai közösségre fenekedő veszélyekre; megígéri, hogy az elkövetkezendő években hiteles és valóságos válaszokat fognak adni ezekkel kapcsolatban, különben az európai kultúrának végleg búcsút inthetünk. Fatális tévedésnek tartja azt a káros folyamatot, miszerint az Európai Unió egész történetét a kezdetektől fogva egyetlen végcél határozza meg: Európa egységesülése az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Vagyis, az uniót kezdetektől irányító nyugat-európai és globális elitek jól körülírható, eltökélt szándéka az Európai Egyesült Államok létrehozása, amely egyben egy új, globális világrend egyik legfontosabb bázisa lenne. Szívből gratulált azoknak, jelesül a magyar miniszterelnöknek és a lengyeleknek, akik ennek az ördögi tervnek a megvalósítását akadályozzák!

Nevezett Nagyúr tehetett volna amúgy a fentebb vázoltak szerint is, és az sokkalta tisztességesebb, a modern európaisághoz méltóbb magatartás lett volna. Természetesen nem így történt, mert jelen állás szerint az EPP, a brutális balratolódásával, a vesztébe rohan. Ebben a bukásban olyan jelentéktelen, ügyetlen és tesze-tosza figurák vesznek részt, mint Weber Nagyúr, aki pontosan úgy tett, ahogyan az Uralkodó megparancsolta neki.

Elment előbb a CEU-ra, ahol találkozott a Soros-egyetem rektorával – ezzel mintegy jelezvén, hogy egy marginális ügy előrébb való, mint sorsdöntő ügyekben egyeztetni a magyar miniszterelnökkel! Majd délután, az alávaló és sunyi, zárt ajtók mögötti megbeszélés után, ellátogatott a Dohány utcai zsinagógába is. Az épület előtt, valamint az zsinagógában tartott sajtótájékoztatót, ahol az összes kötelező PC lózung felmondása után, a találkozón elhangzottakról érdemben egy szót sem ejtett - majd egy óvatlan pillanatban lekapta a szél a kipát a feje búbjáról, és a Jóisten ekkor felkacagott odafenn....  Végül kezet rázott és lapogatták egymás vállát a MAZSIHISZ elnökével.

S ezzel minden kétséget eloszlatott afelől, hogy kik is valójában a Néppárt valódi szövetségesei…

Most jött el az a pont, ahol már nem lehet meghátrálni és nincs megalkuvás, nincs több kompromisszum! Ha távozni kell a szocialista-liberális Néppártból, akkor menni kell!

Sajnos más választás úgy sincs már…

Mottó: „Kezelni kell a Puzsér-problémát" (Závecz Tibor)

Napok óta elszabadult hajóágyúként rombol egy megélhetési centrista a közösségi médiában, aki önmagát a Sétáló Budapest víziójával hajította a politikai közélet mocsarába. Legutóbb Závecz Tibor közvélemény-kutatóba szállt bele páros lábbal, mert nevezett kutató kezelendő problémaként említette őt.

Ez a mondat annyira megrengette a Puzsért, hogy mindjárt trágár kifakadásokba kezdett, amelyek a szenzációkeltés egy aláváló formájának tudhatók be leginkább. Bár az még egyelőre nem bizonyos, hogy egy műfelháborodásnak vagy valódi hisztinek lehetünk elszenvedői, a vezető online felületek már ettől visszhangosak, s ez felettébb jót tesz a Sétáló-Brandnek, jelentsen is ez bármit.

Akkor járunk el igazságosan, ha egy nagyon is tudatos játszma és egy különös attitűd kettős egyvelegének tekintjük ezt a vásári komédiát. A futószalagon gyártott színvonaltalan megszólalások az eladandó intelligens mosópor indirekt reklámozásával egyenértékűek, amelyről a komédiás küldetéstudatos kényszerességgel gondoskodik. Ez pedig azt jelenti, hogy tökéletesen ránőtt a maga által kitalált szerep, amivel még nem volna baj, hiszen önazonossá vált,  de ennek az izzadságszagú erőltetettsége egyben valódi médiahackké silányítja a komolynak tűnő kezdeményezéseit is, s ezért valóban nagy kár.

A kifakadásait már követői is rendre vegyes érzelmekkel fogadják, és úgy gondolják, hogy e furcsa viselkedészavar olyannyira elhatalmasodott rajta, lassan már nem tudja, mit is cselekszik valójában; egyúttal szörnyű szegénységi bizonyítványt állít ki az emberi alkalmatlanságáról. Az ilyen nem főpolgármester szeretne lenni, hanem beéri a zsíros ripacsériával, amiben természetesen kedvére fürdőzik. Szélsőségesebb rajongói mindezt ugyanavval a lelki kielégüléssel tapsolják körbe, mint, amit a normalitásról levált tömegmassza képvisel, és ami ellen évek óta kultúrmissziós bozótharcosként küzd szüntelen. Itt és most, a szemünk láttára válik ez a harc politikai szélhámossággá, és teszi egyúttal teljesen érdemtelenül zárójelbe az egész eddigi munkásságát.

Ettől a nem épp fékezett habzású őrülettől már mindenki ideges, kellőképpen frusztrált, és legszívesebben az anyja keservébe küldené el ezt az új undokot a közéletből. Ám a legtöbben már avval is beérnék, ha csak letenné az autóját, amivel haknizni jár, és tenne egy kiadós sétát valamelyik Tarlós által felújított zöldövezetben, hátha attól megnyugszik.

A Sétáló Budapest víziója nagyívű, előrelátó és európai gondolat, de a főváros jelenlegi fejlettségi szintje, törvényi háttere nem teszi ezt lehetővé, azonban a fő probléma, hogy az újfajta, felelős-közösségi embertípus még nem jelent meg tömegesen. A gondolattal tehát nincsen baj, nem úgy a kivitelezés mikéntjével és a kivitelező labilis, zavaros személyiségével.  Ha Tarlós a 70-es évek embere, akkor Puzsér a 2050-es éveké.

A történelmi példák adottak, így a jelenség könnyedén érthető meg Károlyi Mihály szélsőségesen ellentmondásos, rettenetesen gyengekezű, kudarcos vezetői szerepén keresztül. Puzsér csak kihasználja az alkalmat, amíg beszélnek róla, s ehhez a végletekig srófolja az indulatokat, de szerencsére ez nem tarthat már sokáig, mert egyre többen látnak át a szitáján, s könnyedén érhető tetten a sviháksága. Aztán majd megint ki kell találni valamit, hogy előtérbe tolhassa magát. Kis rikácsolás, handabandázás, élénk gesztusok és egy kis puzsérkodás. De mi lesz akkor, ha őrült mameluk módjára visszacsúsztatja a városvezetést a romkocsmák dohos sörgőzében elrongyolódott lumpenértelmiségieknek, vagy egy kilóra megvett, arra méltatlan csicska-társaság kezébe, és ismét megkezdődhet az eszdéeszes időkből jól ismert városrombolás?

Ez ellen viszont nekünk, fővárosiaknak kell hangosan tiltakozni! Mert nekünk ez az otthonunk, itt képzeljük el a jövőnket, és ez nem lehet szélhámosok játszótere!