Valamilyen különös helyzet okán mégiscsak lett nekünk új alaptörvényünk. És hogy milyen is ez az alaptörvény, arról inkább nem foglalnék állást, mert nem vagyok úgy öltözve. Elég az hozzá, hogy a mai normákhoz nincsen köze, mert ez, ennek az letűnőfélben lévő antivilágnak, egy mesterséges valóságot legyártó rendszernek a része.  Egy végtelenül bornírt, ötlettelen, kiüresedett rendszernek, referenciaként álljon itt előttünk Novák Katalin videója. Nekünk vigyázó szemeinket a rendszer mögött épülő háttérhatalomra kellene vetnünk…

Személy szerint engem egyre kevésbé érdekel a kormány által felpörgetett fészekrakó ösztön. Feleségem sok gyereket akart, én meg jó, ha egyet, és mindig, mindenen veszekedtünk. A családja pedig szemrebbenés nélkül végignézte volna, hogy teljesen elveszítsem önmagamat, valamiféle megfoghatatlan, értelmetlen cél érdekében. Szokták mondani, hogy azok bántanak leginkább, akiket szeretsz, s szeretteink képesek a leginkább megbántani…

Ha most belemennék abba, hogy ma már mennyire nem egyértelmű az „apa férfi, az anya nő” alaptörvénybe fektetett nemi meghatározottsága, tévútra tévednék és csak a felszínt kapargatnám. A főbb aspektusokat elmondták már előttem többen, de egy fontos és annál mélyebb változásra kevesen fókuszáltak eleddig, s ennek belátásához pedig Hamvas Bélához kellett fordulnom.

Ha a korunkat, melyben élni adatott, jobban érteni szeretnénk, akkor az asztrológia felé, ezen belül is a nagyvonalúbb keleti felé kell tekinteni, hisz a sorsunkat nagyban befolyásolják a csillagok állása, vagy legalább is, ahogyan Márai tanár úr fogalmazott: „… kétségtelen, hogy a csillagok alatt is születtél, tehát közöd van hozzájuk.”

A keleti asztrológia tehát egy mélyebb és szélesebb spektrumú összefüggést talált a csillagjárás és az emberiség sorsa között, amely úgy tartja, hogy nagyjából kétezer év egy világhónap. Tizenkét világhónap körülbelül huszonhatezer év, melynek felén nagyobb kataklizmák várhatóak. Ilyen volt például a tizenháromezer évvel ezelőtt bekövetkezett Atlantis elsüllyedése. Az idevonatkozó fogalom pedig a precesszió, mely eltolódást jelent, amit a föld tengelyének ingadozása idéz elő. A föld keringési síkján, az ekliptika mentén állatövi csillagképek helyezkednek el, ezek alkotják a zodiákust. Ennek értelmében a tavaszi napéjegyenlőség pontja egy hajszálnyival mindig előrehalad, így kétezer év elteltével a nap már nem a Halakban kel tavasszal, hanem hátrál és átlép a Vízöntőbe.

Nincs olyan ember a világban, aki ne érezné valamilyen formában az elmúlt század második felében elindult változást, és hogy a korszakfordulóban már bokáig benne gázolunk, amit lehet egyfajta világvégeként értelmezni, amely világnak természetesen nincsen vége. A világban zajló változás dinamikája nem egységes, ez országonként, kontinensenként eltérhet, attól függően, hogy az adott politikai elit a valóságra reflektál-e, vagy inkább, a keresztény ellenforradalom keretén belül, visszalöki tagjait a múlt századba. Eközben a rohamléptékű változás először megfosztotta a társadalmakat a vallási identitásuktól, és most mállik szét a nemzeti és a nemi identitásuk is. És nincs kapaszkodó, nincs világeszme, csak a robbanásszerűen terjedő iszlám és a kultúrbalos absztrakt erkölcs, amely utóbbi bőrszínek és nemi szervek szerint határozza meg az igazság mértékét.     

Puzsér Róbert egy előadásán ekképpen fogalmaz: „Francis Fukuyama szerint a történelem megfagyott, nincs világeszme. Nincsenek államférfiak, igazi ideológiák és víziók, identitáspoltika lépett a helyükre. Fukuyama figyelmeztet minket arra, hogy az identitáspolitika úgy állítja be önmagát mint a demokratikus működésnek egy magasabb fokát, valójában a demokráciát fenyegető legsúlyosabb veszély. Az identitáspolitika szerint a véleményed a bőrszínedből, a nemedből, a vallásodból következik, abból levezethető. Fukuyama úgy gondolja, hogy ez életveszélyes.”

Azt is látni kell, hogy ezt a változást nem valamiféle háttérhatalmi gyíkemberek gonosz mesterkedése idézi elő, akiket ha leváltunk talpig becsületes, ideális emberekre, akkor el lehet kerülni vagy meg lehet úszni a változást. A változás elkerülhetetlen, éppen azért, mert a folyamatot nem ember hordozza, hanem a személytelen. Ilyen például a tőzsde, a techcégek és a pénztőke, amely folyton növekedni akar. Ezt úgy éri el leginkább, hogy az egyéneket személytelenné zülleszti, önmaga üzemanyagaként tömeggé égeti el. Hamvas bővebben ír A láthatatlan történet c. esszéjében arról, hogy Marx és a szocializmus apostolai miként lázították a tömeget zendülésre. A tömeg uralma alatt az értelmes elsüllyed, és helyébe a zavaros, tudattalan tevékenység lép, ahol az egész emberi lét elhomályosul. „A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad, Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok.”

A Vízöntő archetípusa vagy a lángelme, aki forradalmakat szít, vagy a géniusz, aki újabbnál újabb találmányokkal sokkol. Másképpen mondva, a régi rendet feldúlva, újat hoz létre. A párkapcsolat már nem nő és férfi között szövődik, hanem ember és ember között kell végbemenjen. S aki nem kellőképpen genderfluid, vagy nem képes szabadon megélni valamelyik nemi identitását, annak ott lesz a virtuális valóság, ahol gépek, programok veszik át a kiegészülni vágyó lelki igényt. Éppen úgy, mint A Nő című filmben, ahol a női szoftvernek Scarlett Johansson kölcsönöz ellenállhatatlanul buja hangot...  

A Vízöntő korát éljük, és ha akarjuk, ha nem, ez változást hoz, mely nehéz keresztként nehezül mindannyiunk vállára. Mi mást tehetnénk, minthogy kalapunkat megemeljük előtte.